A Flintsteak kupa versenysorozatot 2008-ban indítottuk útnak azzal a céllal, hogy játék lehetőséget biztosítson az elsősorban amatőr strandröplabdázók számára. Akkoriban ugyanis nem sok ilyen verseny volt, ráadásul néhánnyal még az időjárás is elbánt, így a nyári röplabdázásra még kevesebb volt a lehetőség. Szempont volt az is, hogy bár a versenyek a röplabdáról szólnak, mellette strandolni is lehet a Velencei-tóban. A résztvevők körét nem korlátoztuk, így megfordultak kezdő és profi játékosok is, utóbbiak a gyengébb és erősebb játékosok számára is kihívást jelentettek és nem kevés meglepetés eredmény is született. Hogy mindenki megtalálja maga számára az igazi kihívást, a versenyek lebonyolítása során törekszünk arra, hogy minden helyezésért lejátszuk a mérkőzéseket és hogy minden csapat játszhasson legalább 6 szettet.
Az évek múltán a strandröplabda szerencsére egyre nagyobb népszerűségnek örvendett, egyre több pálya épült és így a versenyek száma is megnött. A magunk részéről maradtunk az eredeti filozófiánknál, ahol a versenyzés mellett elsősorban az volt a cél, hogy az jó hangulatban teljen és egy remek hétvégét tölthessen mindenki a tóparton. Ahol a játék a legfontosabb és nem csak a végeredmény.
Időközben az OB-k újjáéledtek, megjelentek az 'A' és 'B' kategóriás, pontszerző versenyek is. Mi azt gondoltuk, hogy nem állunk be a sorba és folytatjuk, amit annak idején elkezdtünk, így versenyeink továbbra is nyíltak, egyben az OB-tól és pontszerzéstől független versenyek maradtak. Ennek megfelelően kicsit átalakult a verseny maga is, új résztvevők érkeztek és meg is fiatalodtunk közben, de fel-fel bukkanak a régi motorosok is, akik gyakran már az utánpótlással együtt érkeznek strandolni és játszani egyaránt.
Sajnos a 3 pálya nem ad lehetőséget a gyors lebonyolításra, és bár az idők folyamán többször kísérleteztünk legalább egy új pálya építésével, ezt nem sikerült megvalósítani. Reméljük, hogy akik minket választanak, azoknak így is egy maradandó élményt tudunk nyújtani, ahol belefér a lazítás is egy-egy komoly mérkőzés mellett. Sokiág nem korlátoztuk a nevezők számát, ami időnként már-már lehetetlenné tette a lebonyolítást, néhol (talán országos) rekordokat döntve a nevezők számában. Nem volt ritkaság, hogy szombaton egészen sötétedésig játszottunk. Ezt ma már próbáljuk elkerülni és a nevezők számát is lekorlátoztuk a biztosabb lebonyolítás érdekében.